Triglav-tavak menedékháza

Koča pri Triglavskih jezerih

Koordináták: 46,3187 N | 13,7790 E [megjelenítés térképen]

Tszf. magasság: 1685 m

Férőhelyek: 30 fő (szobákban) + 170 fő (hálótermekben) + 18 fő (téli szükségszálláson)

Nyitva tartás: június közepétől szeptember végéig

Megközelítés: gyalog

Hivatalos weboldal: www.pd-ljmatica.si/Cabins/35/Koca-pri-Triglavskih-jezerih

Telefon: +386-4-828-0309 | +386-40-620783

E-mail: sedmera@pd-ljmatica.si | info@pd-ljmatica.si

Beszélt nyelvek: szlovén | angol

Egyéb: étkezde, iható csapvíz, villanyvilágítás, wc, mosdóhelyiség

A Triglavi-Hét-tó völgye (Dolina Triglavskih jezer / Dolina Sedmerih jezer) a Júliai-Alpok nemzetközi szinten ismert nevezetességei közé tartozik, neve magyar nyelvű túrabeszámolókban is gyakran felbukkan. Nem csoda, hisz önmagában megér egy látogatást, ráadásul szépen bele lehet illeszteni a Vodnik-ház ismertetőjében (és rengeteg más helyen) megénekelt Triglav megmászásának programjába. Ennél több nem is kellett, hogy a völgyben nagyjából középtájon elhelyezkedő Triglav-tavak menedékháza (Koča pri Triglavskih jezerih) rákerüljön az idei bakancslistára, így Szlovéniából harmadikként ezt a menedékházat fogom bemutatni.

Az első, eredetileg Ferenc Ferdinánd főhercegről elnevezett menedékházat (amit később röviden csak Triglavseenhütte néven emlegettek) 1880-ban építette fel ezen a helyen az Deutscher und Österreichischer Alpenverein krajnai osztálya (Krajna a mai Szlovénia területének nagy részét felölelő hercegség volt, azidőtájt még javában osztrák fennhatóság alatt tartomány). 1912-ben újjáépítették, majd 1919-ben a Szlovén Hegymászó Szövetség (illetve annak elődje, az SPD) vette kezelésbe. A második világháború után ennek Ljubljana-matica osztálya lett a ház gazdája. Az épületet 1955-ben jelentősen kibővítették, majd 1986-88 között újabb bővítésen és modernizáláson esett át. 1990-ben létesítették a főépület melletti téli bivakházat, néhány évvel ezelőtt pedig napelemek és kollektorok kerültek fel a homlokzatra. Érdekesség, hogy a menedékház gondnoka 1928-tól 1937-es haláláig Alojz Knafelc, a délszláv hegyvidékeken máig használatos turistajelzés-rendszer kidolgozója volt (a ház közelében emléktáblája is van).

A menedékház megközelítése egyértelműen a Bohinji-tó felől a legcélszerűbb. Budapestről majdnem végig autópályán haladva kb. 6 óra alatt elérhetünk a tó nyugati végében fekvő Ukanc (szó szerint: „végső/utolsó”) üdülőfaluba. Ha a Bledbe vezető út bedugul (ami nem ritka jelenség), akkor ehhez hozzácsapódik még vagy fél óra, de a városközponton átérve általában megszűnik a torlódás. A műút Ribčev Laz falu után már a (nyáron) fürdésre csábító Bohinji-tó déli partján vezet, és egészen a Savica-turistaházig elkanyarog. Itt azonban olyan borsos a parkolás díja (napi 6 euró), hogy talán megéri egyórányi gyaloglást bevállalva a Vogel felvonó ingyenes parkolójában hagyni autónkat (mellette első világháborús temető, magyar vonatkozásokkal), vagy az út tó felőli oldalán elterülő kemping külső parkolójában (a nyári szezonban fizetős). A 653 méteren lévő Savica-turistaháztól két lehetőség közül választva gyalogosan folytatjuk utunkat. A kevésbé meredek vonalvezetésű, de hosszabb verzió a Komna-házhoz (Dom na Komni, 1520 m) felkanyargó szerpentin. A másik – rövidebb, ellenben meglehetősen meredek – változat pedig a fölénk magasodó Komarča bokorerdős falán bravúrosan megszerkesztett (helyenként drótköteles biztosítással is ellátott, de ezzel együtt technikailag nem nehéz) turistaút, amely jellemzően megizzasztja a rajta próbálkozókat (ezen a déli kitettség is segít), de érdemes egyszer kipróbálni. A fal tetejét (ami szerencsére nem a környék legmagasabb pontja) elérve egy rövid szakaszon hűs erdei szurdokban lazíthatjuk le a lábizmainkat, majd hamarosan megérkezünk a Fekete-tó (Črno jezero) katlanába, ahol több turistaút is találkozik. Kicsit valószínűtlen jelenség ez a magas falakkal körülbástyázott türkiz színű tengerszem a karsztplató szélén, de higgyünk a szemünknek, tényleg létezik... Akik a Komna-ház felé jönnek fel, azok onnan egy többé-kevésbé szintben haladó turistaúton szintén ide lyukadhatnak ki (van egy másik út is, ami közvetlenül a Triglav-tavak menedékházához vezet, de az elég hosszú és kissé unalmas). A tó után mintegy 1,5 km hosszú, alig észrevehetően emelkedő úton ballagunk tovább a Lopučinška dolina erdős völgyében, sziklafalak tövében (az egyikről még hűsítő víz is csepeg alá). Kb. 1500 méterről aztán egy utolsó nekirugaszkodás következik, s közel 200 méternyi emelkedés után elénk tárul a Triglavi-Hét-tó völgyének poszterre kívánkozó panorámája, nyugat felől a Veliko Špičje, keletről pedig a vadregényes sziklafalú Tičarica–Zelnarica vonulatai által közrefogva. Pár perc múlva elérjük az Iker-tavakat (Dvojno jezero), melyek érdekessége, hogy a két állandó vízborítású medence közt egy időszakos köztes medence létesít kapcsolatot az év csapadékosabb időszakában. A nagyobbik, északi tómedence partján pedig ott áll a várva várt Triglav-tavak menedékháza. Az útbaigazító táblák a Savica-turistaháztól idáig 3¼ órát írnak (a Komarča-falon vezető rövidebb útra vonatkozóan), én inkább 4-4½ órára taksálnám – pláne ha megállunk fotózni vagy pihenni (a Fekete-tó például tipikusan olyan hely, ami mellett nem robog csak úgy el az ember, kivéve talán, ha épp szakad az eső).

A ház déli végében kellemes terasz, a nyugati oldalon pedig padok és asztalok állnak rendelkezésre pihenés és étkezés céljára (idekint akár saját magunk is ügyködhetünk tábori főzővel, elnézik a háziak). Itt találjuk a két melléképületet is, melyből az egyik a téli szállás (ezt csak a főszezonon kívül lehet igénybe venni, a földszinti ablakokon bekukucskálva egész kényelmes emeletes ágyakat láttam, a kicsit szűkös padlástérben pedig egyszerű matracok vannak). A főépület bejárata szintén a nyugati oldalon található, míg a betérő vendégek számára fenntartott mellékhelyiséghez a ház másik oldalán lévő lépcsőn lehet feltrappolni. Az előtérben térkép, árlista, vendégkönyv és egyéb tájékoztatók fogadnak, illetve itt lehet az emeletre vezető lépcső közelében lévő két polcsoron elhelyezni és a bekészített filcpapucsokra cserélni a bakancsunkat is, ha a szállásrészlegre szándékozunk felmenni. Jobb kéz felé egy ajtón át a fő étkezőhelyiségbe jutunk, itt található a recepció (és egyben bárpult) is: bejelentkezni, rendelni, mosogatni valót leadni mind itt kell. Az étkezőből nyílik a konyha (ide csak a személyzet léphet be), valamint két további étkezőhelyiség. Este jellemzően mindhárom megtelik falatozó-iszogató-beszélgető asztaltársaságokkal (a teljes befogadóképesség kb. 150 fő), kint csak a hideget és magányt tűrő/kedvelő túratársak maradnak, kiegészülve az éjszakai égboltot fotózó fanatikusokkal és a fürdési lehetőségről lemaradt, tóparton sétálgató kalandorokkal. Utóbbira egy kis magyarázat: elvileg létezik fizetős tusoló (a kiírás szerint 4 euróért 3 perc jár), de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez egy délibáb. Amikor ugyanis szerettem volna zsetont venni, kétféle választ kaptam: „térjünk vissza rá később”, illetve „sajnos elfogyott a víz”. A völgyben mondjuk éppenséggel van víz (a ház felett kis duzzasztógáttal egy mesterséges tavacskát is létrehoztak korábban), de könnyen elképzelhető, hogy az utánpótlódás üteme valóban lassú és azt a keveset fenntartják maguknak a háziak. Ez valahol érthető is, hiszen ők huzamosabb ideig ott vannak, a vendégek meg legfeljebb egy-két éjszakát. Persze túl lehet élni, meg hát feltalálja magát az ember (pláne hogy ott van két tó is a közelben), csak akkor inkább ne húzzák el az orrunk előtt a mézes madzagot...

Térjünk rá a szálláslehetőségekre: a ház első és második emeletén lévő sokszemélyes hálótermekben (matracláger), illetve a 14 kisebb szobában (2-6 férőhelyes) összesen 200 fő tudja álomra hajtani a fejét. Előbbieknek 21|23 €/fő/éj a teljes árú tarifája, utóbbiaknak 25,5|27 €/fő/éj (a két kategória a terem/szoba méretétől függ). Alpenverein tagsági felmutatásával a dormitóriumi tarifák feleződnek, a szobákban pedig 17,85|18,9 €/fő/éj-re mérsékelhetők. Ezekhez adódik hozzá a mindenkire érvényes turisztikai adó, ami 1,27 €/fő/éj. Látszik, hogy a hálótermek kialakításánál az elsődleges szempont a maximális helykihasználás volt, ennek ellenére a matracok kényelmesek és meglepően jól el lehet férni egymás mellett (ha netán Dwayne Johnson alkatú hálótársak közé kerülne az ember, akkor talán mégsem). Fejenként két pokróc és egy párna mindenkinek jár – ezen felül, ha nincs saját hálózsákunk, akkor kötelező az ágyneműhuzat használata (2,5 €/fő/éj). A pokrócokra szükség is lehet, mert az oxigénhiányos állapot kialakulását megelőzendő, a hálótermek piciny ablakait javasolt éjszakára is nyitva hagyni, a beáramló hideg levegő ellenére. Jó pont viszont, hogy mindkét szinten van 1-1 kulturált, tisztán tartott közös használatú vizesblokk (külön női és férfi mosdóval), és az is, hogy a csapvíz iható minőségű (tesztelve). Ebből a vízből egyébként a házon kívül, a téli bivakszállás közelében található „kerti csapról” is vételezhetünk; garantáltan jól jön majd a következő túranapra (karszthegységről lévén szó, nem bővelkedik a forrásokban, a háztól feljebb nincs is több vízvételi lehetőség, hacsak a völgy felső részének tavait nem számítom ide, de azt azért közvetlen fogyasztásra nem ajánlanám).

A szállás mellé kérhetünk félpanziós vagy teljes ellátást is. A félpanzió teljes ára szobában alvóknak 42, lágerlakóknak pedig 35 €/fő/nap; a kedvezményes tarifa ugyanebben a sorrendben 32, ill. 27 €/fő/nap. Teljes ellátást szobával 50, lágerrel 40 €/fő/nap áron kapunk; kedvezményesen ugyanez 40, ill. 31 €/fő/nap. Reggelizni 7-től lehet, a vacsorát este 7-ig lehet kikérni, bár jellegű kiszolgálás pedig este 9-ig van (ez mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy előre fizetett-e ellátásra vagy csak úgy ’ad hoc’ rendelne). A rendelést kihozzák oda, ahová leült a vendég. A ház étel/ital választéka elég széles, gerincét természetesen a szokásos szlovén hegyi menü adja (jota, ričet, žganci), ezeket a Vodnik-ház ismertetőjében már bemutattam. Az éppen rendelhető fogásokat az étkező falára kifüggesztett parafatáblán találjuk meg, négy nyelven (szlovén, német, angol és olasz) – remek megoldás, így kell ezt csinálni, hisz rengeteg külföldi túrázó fordul meg itt (a személyzet amúgy szintén jól beszél angolul). Személy szerint a jotát, a gombalevest, a húsos makarónit és a palacsintát teszteltem, ezek közül az első kettő és az utolsó finom volt, a kakukktojás inkább átlagosnak volt mondható. Gondolom sokan kíváncsiak a sör árfekvésére is, hát tessék: a fél literes dobozos Laško (mint sziklaszilárd viszonyítási alap) ellenértéke itt 4 €. Az árakban általában tükröződik, hogy a ház ellátmányozása helikopterrel történik. S ha már a technika vívmányainál tartunk, meg kell említeni, hogy a történeti összefoglalóban említett napelemeknek és a szintén bevethető dízelaggregátornak köszönhetően megoldott a ház áramellátása. Villanyvilágítás minden helyiségben van, elektromos ketyerék töltésére szolgáló fali csatlakozóból pedig 2 db található a főétkező bejáratánál, illetve 1 db az első emeleti mosdóban. Ezekért napjainkban már elég komoly verseny alakul ki, de ha ebben alul is maradunk, még mindig számíthatunk a személyzet jóindulatára, akik készséggel rendelkezésre bocsátják a pénztárgép melletti csatlakozót, ha szépen kérjük. Mobil térerőt a ház déli oldalán az Iker-tavak felé fordulva vadászhatunk – telefonálni remekül lehet, adatforgalmat meg ne itt akarjunk bonyolítani, hisz nem ezért jövünk a hegyekbe (a házon belül az élelmesek kiszúrhatják a wifi routert, de ne fűzzenek hiú reményeket hozzá, az kizárólag a pénztárgép és a szlovén adóhatóság közötti kapcsolatot szolgálja).

A ház túralehetőségei valamelyest irányítottak, de korántsem szegényesek. Ha ugyanide térnénk vissza, akkor egész napos körtúra keretében megmászhatjuk a Tičarica–Zelnarica vonulat gerincét (szép kilátást nyújt mindkét irányba tekintve) és annak folytatásában a Kanjavec csúcsát (technikai nehézség nincs, csak erőnléttel álljunk jól, ha ezt a hegyet is meg szeretnénk látogatni – megéri a körpanorámáért), majd visszatérhetünk a Hét-tó völgyében. A másik ilyen lehetőség a Veliko Špičje megmászása, majd annak gerincén északias irányba tovább haladva, a Zasavska koča (menedékház) érintésével ugyancsak a Hét-tó völgyén át visszatérni. Ez a túra már több fémeszközzel biztosított útvonalszakaszt tartalmaz, így jobbára a kevésbé szédülősök számára ajánlható (a szlovén turistautak jellegéről a Pogačnik-ház ismertetőjében bővebben írtam már korábban, érdemes átvenni még egyszer). Ha vándortúrázunk, akkor az előbbi útvonalak bármelyikét választva (és adott esetben folytatva) több Triglav-környéki menedékházig is eljuthatunk, jó idő esetén pedig akár a hegység főcsúcsának megmászása is beleilleszthető a tervbe (ebben az esetben a Hét-tó völgyében való haladós tempójú felmenetelt ajánlom, lehetőleg korai indulással). Amennyiben többnapos vándorlásunk útvonala fordított irányú lenne, és tegyük fel a Vodnik-menedékház felől érkeznénk a Hribarice sivár, de ezzel együtt megkapó, kőborította fennsíkján át, akkor a Triglav-tavaknál megszállva másnap a Fekete-tó érintésével a Komna-ház felé (esetleg ott megebédelve) ereszkedhetünk le Ukanc faluba (Bohinji-tó nyugati vége), vagy a Planini pri Jezeru menedékház felé (esetleg ott is megszállva), Stara Fužina faluba (Bohinji-tó keleti vége).

Végezetül néhány fontos/hasznos tudnivaló, jótanács. A házban június közepétől szeptember végéig tartózkodik állandó személyzet. A szezon elején és végén viszonylag kevesebben járnak erre, július-augusztusban viszont jellemzően még hétköznap is teltház van, ezért erősen ajánlom az előzetes helyfoglalást (persze menedékházról lévén szó, meg lehet aludni a szabad földön akkor is, ha máshol már nincs hely, de ez a gyakorlat inkább kerülendő). A foglalás legcélravezetőbb módja a telefon (ha az egyik számon nem veszik fel vagy nem cseng ki, akkor próbálkozzunk bátran a másikkal), mert így közvetlenül a háziakkal tudunk beszélni. Előleget nem kérnek, a szállásdíjat helyben, készpénzben tudjuk kifizetni. Szezonon kívül a főépületet bezárják, ekkor csak téli bivakházban tudjuk meghúzni magunkat (állítólag a népszerűség miatt itt is előfordul a tumultus, de ez csak a helyszínen derül ki). A házban este 10 és hajnali 5 óra között szilencium van, amit többé-kevésbé be is tartanak. Ez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy feledékeny hálótárs fél ötre beállított telefonja, melyet előző este magától értetődően a hátizsákja legmélyére dugott, ne verje fel a komplett hálóbarakkot hajnalok hajnalán...

Verdikt: A Triglav-tavak völgyét egyszer látni kell, azonban ahhoz, hogy ne csak átrohanjunk rajta, több napot kell eltölteni itt. Ezt az igényt szolgálja ki a különlegesen szép környezetben fekvő Triglav-tavak menedékháza. Azzal együtt, hogy egy nagy befogadóképességű és ezzel összhangban igencsak forgalmas, földi javakkal jól ellátott hüttéről van szó, hamisítatlan hegyi hangulatot tapasztalhat meg, aki itt tölt egy-két éjszakát. Ha sikerülne előrelépést tenni a házban történő tisztálkodási lehetőség megoldásának ügyében, párját ritkító menedékház lenne a környéken. Magasabban fekvő társainak többségével (pl.: Planika, Dolič, Kredarica) összevetve persze így is sokkal több kényelmet ad, így ez a kis hiányosság sokak számára vállalható lemondás, marketing nyelven a hely romantikáját növelő tényező. A ház egyaránt szolgálhat bázisként a környék felfedezésére, vagy egy-egy hosszabb körtúra köztes állomásaként; egy biztos: unatkozni nem fogunk! Aki esetleg nyugodtabb időszakban szeretné bebarangolni a vidéket és nem riasztja vissza az önellátás gondolata, kvártélyozza be magát a téli szállásra októberben – nem fog csalódni az őszi színekben pompázó erdők fölé magasodó, talán már némi hóval is behintett karakán kétezresek látványában...

Írta: Budai Péter

Legutóbbi frissítés: 2017.07.29.

Olvasói megjegyzések

Neked milyen tapasztalataid vannak a házzal kapcsolatban? Oszd meg véleményed a Facebook segítségével!